A nagyobb indiai városokban mindig van közlekedési park gyerekeknek. Ez egy nagy játszótér, ahol kis utcákon lehet gyakorolni a valós forgalmi szituációkat. A lányommal rendszeresen látogattuk a trivandrumi parkot, ezért nagyon megörültem, amikor megláttam egyet a környékünkön is.

A megszokott élményeken túl találtunk valami mást is. Itt nem kerékpárokat lehetett bérelni, hanem pedálos autókat. Nem a futószalagról érkező, hibátlan gyermekjátékokat, hanem kézzel készített, elhasznált, olajszagú szörnyetegeket. Ez az igazi iskola, hiszen a jövőben is ütött-kopott, műszakilag teljesen alkalmatlan járművekkel fognak utazni, kezdjenek hozzászokni minél hamarabb. Tanulják meg a gyerekek, hogy az autózás nem DSG váltó és memóriás ülés szellőzéssel, hanem küzdelem a szerkezettel. A kormány-holtjáték létező fogalom és nincs fék. Ez a valóság Indiában.

Valamitől úgy néznek ki ezek a pedálos autók, mintha korábban ütközéses roncsderbin nyúzták volna őket, majd amikor lejárt az idejük kiszerelték a motort belőlük és odaadták a gyerekeknek. Pedállal hajtva egyszerűen lehetetlen ilyen sérüléseket okozni a karosszérián. 

A pedálos Moszkvics ezekhez képest űrhajó. Minden egyes illesztés, csapágy lóg. A technika túl van bonyolítva. Még az angolok által itt hagyott kerékpárok pedálja és lánca szolgál primer hajtásként, majd onnan három fogaskeréken keresztül halad a láberő a kerekekhez.

A kormány vasból van, mint ahogy minden más. A haladás kitűnő testgyakorlat is egyben, szerintem van vagy nyolcvan kiló a szerkezet.

Az örökkévalóságnak készültek és láthatóan ez nem csak a tervezők készítők lázálma volt, hanem tényleg olyanok, mint a cicás mászóka, vagy a rakéta játszótereken. Csak az atomvillanás szakíthatja meg a pályafutásukat.

Az autók bérleti díja húsz forint félóránként. Ha kicsit nagyobbak lennének, kibérelném az összeset és itt tartanám a szülinapomat.