A motorszerviz hálózat Indiában meglehetősen kiterjedt. Szakhatósági engedélyek nem kellenek, az adóhivatal is csak egy bizonyos bevétel felett érdeklődik cégek iránt, így a szabályozást megoldja maga a piac. Hozzáértés, megbízhatóság és jó ár az alapvető elemei a talponmaradásnak. 

A gépjármű tulajdonosok a tervezett megelőző karbantartás fogalmát a garanciaidő leteltével villámgyorsan törlik a szürkeállományukból. Olajcsere nincs. Majd rátöltünk, ha nehezen veszi a sebességet. (Ez olajcserének felel meg a 150-180 köbcentis motoroknál, hiszen a váltási anomáliák akkor jönnek elő, ha csak egy deci olaj van a motorban, az előírt kb. egy liter helyett) A lánc akkor nyúlt meg, amikor már átugrik a lánckeréken. Ha csak a gumit dörzsöli, akkor még jó. A világitótestek működése sem érdek, hiszen fotonok kibocsátására nem pazarolják a drága benzint, a rendőr meg úgysem szól érte. A kétkerekű gépjárműveket 15 évente kell műszaki szemlére vinni, ami valljuk meg, még Indián kívül is nagy idő. 

A kontinensnyi ország jelentős része futózott gumikon motorozik. Előírások, engedélyek, szabályok nem korlátozzák a szorgos gumi-reinkarnátorokat, ontják magukból az életveszélyes termékeket.

A szervizek alkatrészraktára minimális. Inkább nincs is. Ha felmerül az alkatrészigény, hopp a segéd már ugrik is motorra és hozza a két sarokra lévő boltból. Listaáron veszik és adják tovább a kuncsaftnak. A bevétel forrása a munkadíj. Az alkatrészek nevetségesen olcsók. Egy 150 köbcentis (Vespa) motor teljes felújítása körülbelül 14000 forinttal könnyít a zseben. Ebben benne van: dugattyú, gyűrűk, hajtókar, henger, csapágyak, tömítések, munkadíj. Minden gyári új. A komplett karburátor, dobozból 2600 forint. 

  Ez egy gyári, eredeti léptetőtárcsa a sebességváltóhoz. 217 rúpia, azaz 760 forint, mai árfolyamon.

A bontott alkatrész készlet minden javítóállomás erőssége. Halmokban állnak a működésképtelen motorok a kertben és felhasználnak mindent, ami kis javítással, vagy átalakítással hadrafogható állapotba hozható. A típusok, gyártmányok közötti csere-bere és átjárás mindennapos. Az én Bajaj Pulsar-emen is Yamaha az első villa és a kerék. Kutyából is a korcs az életrevalóbb, nem? 

A kisebb szervizek célszerszám és műszerezetség terén is küzdenek kihívásokkal. Az ipari forradalom gépromboló ploretárjai is megelégedetten hümmögnének csak, ha bemennének egy falusi motorszervizbe. 

Házak mögötti kis gépműhelykben hónolódik a henger, vagy kerül síkba a hengerfej, amit szintén a segéd fuvaroz alkalomadtán. Kisiparosok és kisboltok remek hálózatát fogja össze egy motorjavító, ezáltal megélhetést biztosítva minden résztvevőnek.

Anil a falunk legjobb motorszerelője. Csendes, halkszavú ember. Általában lázasan matat szőrnyű szerkezetek bendőjében, miközben a székként használt kólásrekesz veszélyesen görbül a súlya alatt. 

Hangra megmondja, hogy 82-es, vagy 95-ös főfúvóka van-e a Chetakomban, tapasztalata és szakmai bölcsessége megkerülhetetlen. Jó társ, ha az ember ismeretlen motorkkal próbál játszadozni. Egy probléma van csak: az angolt pont olyan szinten beszéli, mint én a malayalamot. (Na jó... Alapvető gépészeti szakkifejezésekkel tisztában van, de mondatba nem foglalja azokat) Ha elengedhetetlen a bonyolultabb verbális kommunikáció, akkor telefonos segítséget kérek Sarveshtől. 

A szerviz egy hatalmas fa alatt van. Az egyetlen zárható épületet csak a javítás alatt lévő motorok tárolására használják. Monszunban nagy, kék fólia szolgálja az esővédelmet.

Eddig úgy gondoltam, hogy a szerelő kézügyessége a siker egyik záloga. Itt a láb is fontos. A két talpuk közé szorítják a motordeklit, a tekercsek kiszerelésekor. A biosatu jol működik, ráadásul mindig kéznél van.

Első motorbalesetem után is Anil rázta gatyába a Bajaj Pulsar-emet. Egy kanyar kijáratánál fordult vissza a motros, én meg telibetaláltam oldalról.

Ilyen volt

Én karcolás nélkül megúsztam, csak a paripám lett sánta.

Ilyen lett

Villa, lámpa, index. 15000 forint környékén volt a javítás, nem kértem részletes számlamagyarázatot... A modern, áramvonalas fejidomnak is búcsút intettem, az úri hívságok nem nekem valók. A Gujaratban vásárolt üléshuzatomhoz amúgy sem menne. 

Egyik nap mentünk Anilhoz konzultációra (khm...) és pont a helyi Barátok Köztöt forgatták a műhelyében. A rendező nem vette kőbe vésett dokumentumnak a forgatókönyvet és a bukósisakos fehér kislány láttán máris kiosztott egy szerepet rá.

Láthatjátok, hogy Indiában nem szorul el a torkunk, ha szervizbe kell menni. Kaland, szórakozás és mangó is nő az ügyfélváróban.

Ajjaj, nagyon elmaradtam a buszos képekkel. Most két busz lesz és történet is jár hozzá. Van egy zsákfalu tőlünk úgy negyven kilométerre, délre. Sűrűn jártunk oda, a környék érintetlensége páratlan élményekkel szolgált. A kép ebben a faluban készült, két busz találkozását örökíti meg. A kapcsolatuk akkor lett igazán szoros, amikor a türelem erénye kikerült a sofőrök értelmezési tartományából és elunták a várakozást. A két alumínium bódé egymásnak feszült, a hathengeres dízelmotorok engedelmeskedtek a parancsnak és a probléma megoldódott. A levegőben még szállt az alumíniumforgács, de a buszok már robogtak a következő megálló felé. Amint szabadultak egymás szorításából, a hős harcosok unottan leváltották a sebességet, hiszen az egyszerű haladáshoz a kisebb nyomaték is elég. Amire befejezték a napot, már nem is emlékeztek rá, hogy miért van felszakadva a busz fél oldala. Az indiai buszokat elnézve a garázsmester ellenőrzési listáján is csak két checkbox van: a megy és a nem megy. Stresszes élet a sofőröké? Ugyan már!