Nagy fába vágtam a fejszémet. Mit fába, erdőbe. Veterán korú járművek felújítása komoly feladat, sok szakértelmet, szerszámot, felszerelt műhelyt kíván. Dél-indiai falunkban pont ebben a sorrendben hiányoztak a feltételek, de határozott döntéssel megragadtam a harci szerszám bojtos végét  és belevágtam a projektbe.

Sarvesh műhelye előtt álldogált a két faluval arrébb lakó orvos Padminije. 1969-es létére meglepően kevés rozsda volt rajta, a motor pedig füst- és zajmentesen járt. Éreztem, hogy a hetvenezer forintos vételár igen olcsó belépő az indiai veteránok birodalmába, így hát megvásároltam.

Beülni már nem tudtam, mert a doki kényelmesre kárpitoztatta az üléseket, vagyis plusz tíz centi szivacs került az ülőlapra. A másik kocsimból átraktam az első padot, így már a vezetéshez legfontosabb szervem, a fejem is befért az autóba. A doki '69-óta eszközölt néhány módosítást a beltérben. Az egész műszerfal át lett alakítva. Házilag. Nem értem.

Kivágta a gyári lemezt és a kocsi telejes szélességében újragondolta az egészet. Kevésnek találta a tárolórekeszt? Még több hindu istent akart kirakni?  Sejtem, milyen logika mentén haladt az öreg: Az autónkból a műszerfalat látjuk a legtöbbet ha kicseréljük olyan, mintha új autónk lenne. Ennyi.

Vizsga nem volt már a Padminin,  de azért 3000 kilométert autóztunk még vele meghibásodás nélkül. Ekkor döntöttem úgy, hogy rozsdamentesítem a karosszériát és kap egy új fényezést is. Motorikusan hibátlan, futóművek rendben, a kipufogórendszer volt csak foghíjas.

A belső tér kipakolásával és különböző trópusi állatok eltávolításával kezdtem a munkát. Öregbácsis jó szokás, négy réteg szőnyeg szívta magába a monszun esőjét, de meglepetésemre a mélyrehatóbb viszgálatok után sem találtam komoly rozsdát az taposólemezeken.

Mechanikus tisztítás után rozsdapassziválás következett, majd alapozó és alvázvédő.

Kivülről már más volt a helyzet. Pontosabban nem is a rozsda, hanem a lapáttal felhordott gitt eltávolításával gyűlt meg a bajom. Beszereztem a megfelelő szerszámokat és nekiestem a pucolásnak. Indiában a megfelelően kiadott utasítás az alapja a jó munkának. Vagyis amikor elvittem lakatoshoz az autót, jól láthatóan,  fehér krétával bejelöltem a javítandó helyeket. A pontosan deklarált elvárás és a közel húszezer forint meghozta  gyümölcsét: elkészült a karosszéria.

A fényezés sem volt egyszerű történet. A fényezőkamra ismeretlen fogalom a környékünkön. Komolyabb helyeken esetleg van tető a terület felett, ahol a festék felhordása történik. Legalább a kókusz nem hullik a frissen fényezett kocsira. 24000 forint (leírom mégegyszer: huszonnégyezer) volt a fényező árajánlata. Kicsit megbántam, hogy nem kerestem olyat, aki prémium minőséget garantál harmincezerért. A kisfiú annyira jót akart, hogy a megbontatlan, 43 éves motort is lefújta feketére, mert a vizsgán azt nézik, hogy gusztusos-e a motortér. Ha lesz az olimpián karburátordörgölés higítósronggyal maraton, biztosan elindulok és nyerek.

Most egy kicsit belassult a projekt. A beltér van hátra, meg néhány külső kiegészítő hiányzik. Használni is kéne az autót, de mikor... A trópusokon olyan magas a páratartalom, hogy néhány hónap állás után feltapad a kuplungtárcsa a lendkerékre. Ilyenkor hiába nyomom ki a kuplungot, nem szakad meg a motor és váltó közötti kapcsolat. Vagyis a kertből sem tudok kiállni... De van nekem Sarveshem, akinek jó hosszú csövű a WD40-e és megbontás nélkül tudja orvosolni a hibát.

A megfelelő lámpák, krómok, biszbaszok beszerzése itt sem könnyű. Vastelepen, kert végi roncsokból, vagy barátok útján lehet találni korhű kiegészítőket. Meglepetésemre, alkatrészboltban szereztem vadonat új, évjáratnak megfelelő oldalvillogót. A fekete keretes förmedvény mehetett a kukába.

Ötezer forintos felfrissítő csomagot azért összeválogattam a motornak is. Megvásároltam az összes, azaz két darab szelepfedél tömítést a városban, vízcsöveket, gyújtókábelt, karburátor tömítéseket, ezt-azt-amazt.

Félelmetes, hogy mire képes a természet. Egy picit nem figyeltem oda és elhordták a termeszek a csomagtér és a hátsó ülés közötti fa válaszfalat. Nem volt több egy hétnél és huss, nincs többet. Szerencse, hogy minta alapján le tudom gyártani újra. Vannak olyan repülő rovarok, amelyek sárkapszulába helyezik utódjaikat. Láttunk már ilyet otthon is, de az ujjnyi vastag bábok lepiszkálásánál kezdtem félni: mi lesz, ha visszajön az anyjuk? A tenyérnyi pókok is hamar beköltöznek minden üregbe és vívják csatáikat az immigráns darazsakkal. Amikor kiűztem minden állatot a Padminiből, akkor meg a szomszéd banánja borult át a kertünkbe megkarcolva az új fényezést.  Legközelebb tolatómozdonyt, vagy Tatra betonkeverőt fogok felújítani. Vagy egy darab sziklát. Azt csak békén hagyják a rovarok.