Mi ez?

Indiában élek. Nem önmagamat vagy a gurumat keresem, hanem élményeket és pénzt. Ez a blog egy közlekedési kaleidoszkóp az én szemüvegemen keresztül - elsősorban Indiából. 

Like

Címkék

Friss topikok

Amikor két ember vezet egyszerre

2014.03.05. 14:06 - dondiridongo

India a csodák országa. Mindig meg tud lepni. Cochinban dolgozom most, megint mesterséges zátonyt építünk. Tegnap átmentünk Fort Kochiba, de elegünk lett a riksások átbaszásából árszabásából ezért a vízi utat választottuk. Van komp és menetrend szerinti hajójárat is. Az utóbbin kerekedett a szemünk hatalmasra. A hajó jó nagy, elfér vagy száz ember rajta. Az utastér közepén felfigyeltem egy emberre, aki furcsa pulton húzogatott karokat.

DSCN0157.JPG

 

Voltak műszerei is, de kormánykerék nem volt sehol. Előre mentem, a hajó orrában megláttam a kormánykereket. Mögötte szintén a hajózási társaság egyenruháját viselő kolléga szorgoskodott.

DSCN0158.JPG

Összeállt a kép: A kormány elöl van, a motor középen. Ezért a kormánynál van a kapitány, a motor mellett pedig a sebességért és irányváltásért felelős gépkezelő. Egy kifeszített zsinór végén lévő csengővel kommunikálnak. Egy csing: adj gázt, két csing: vedd el a gázt, három csing: irányváltás. 

DSCN0159.JPG

Indiában úgy kell kialakítani a munkahelyeket, hogy lehetőleg minél több ember juthasson fizetéshez, ezt értem. De egy hajót ennyire megbonyolítani már művészet.  

A bejegyzés trackback címe:

https://karmageddon.blog.hu/api/trackback/id/tr135843927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.03.05. 16:41:44

Feedlynek felmondok, nem szólt, hogy van új post!

"Egy csing: adj gázt, két csing: vedd el a gázt, három csing: irányváltás."

Megyek lázat mérni, mert esküszöm egy fél percig tartott, míg rájöttem, hogy az irányváltás, az nem balra-jobbra, hanem előre-hátra! 8-)

Pityubácsi 2014.03.05. 17:48:14

ez nem bonyolítás, hanem inkább egyszerűsítés.
a csengőhöz elég 1 zsinór, a motor berregtetéséhez meg 2 bowden.
napi fél dollárért (gondolom valami hasonló szinten keresnek) teljesen jó befektetés :)

Oldm4n 2014.03.05. 19:16:02

Nagy hajón sincs máshogy. Kapitány a hídon, kormányos a kormánynál, gépészek a gépházban. Kapitány beleszól a csőbe, félgőz, három fok jobbra! Ebből a félgőz a gépháznak szól, a három fok jobbra a kormányosnak. (Aki esetleg ablaktalan helységben van.) Nem hajózol, mi?

1kutya 2014.03.05. 19:18:00

hajóknál teljesen általános (volt). a motornál a hajógépész, a kormánynál meg... no nem a kapitány, hanem mekkora csoda a KORMÁNYOS! :-)

Gomulka Béla 2014.03.05. 20:26:14

Csak azért van így, hogy ott is el lehessen sutni a Mennyi? Harminc! Mi harminc? Mi mennyi? viccet.

Egyébként a vitorlás hajók korában ez még osszetettebben zajlott. Csak én emlékszem az Onedin Line-ra? (Mr. Baines, csúcsvitorlát fel!)

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.06. 02:54:33

@Oldm4n: @1kutya: Tudom, hogy így volt régen, de ez egy vízibusz. A gépész és a kormányos tíz lépésre van egymástól, konkrétan látják egymást. Egy darab teherautó motor van a hajó gyomrában, kb 8 méterre a kormányállástól. Értem én, ha emeletek vannak a gépház és a kormányos között, meg gőzgép dolgozik lent, akkor nehezen megoldható az egyemberes "vezetés", de itt egy egyszerű, egymotoros/csavaros vizibuszról van szó, 2014-ben. Hajózunk rendesen amúgy, sőt minden projektünk előtt a helyi kikötőkből béreljük a hajóinkat. Ez azt jelenti, hogy végignézünk vagy tíz tug-ot, amire találunk egy használhatót. Aránylag sekély vízben dolgozunk, búvárokat is kell támogatni, meg öttonnás betonblokkokat célba juttatni, ezért nem egyszerű hajót találni Dél-Indiában. Mindenki ránk akarja melegíteni a fából készült, turistahajóvá alakított halászhajókat... Még horgonycsörlő sincs rajtuk általában. Bocsánat, ha nem jól használom a kifejezéseket, angolul tanultam meg őket és csak tippelek a magyar megfelelőjére.

Rocko- 2014.03.06. 07:24:12

akkor most melyik a mitfahrer?

Oldm4n 2014.03.06. 07:58:37

@dondiridongo: Az egy dolog, de India jobban teljesít! Kis gazdaság, kishajó. Kommunikátornak meg egy hajón lenni köll, slussz! :D

Ma is így van, csak nem csőbe óbégat a kapitány, hanem rádióznak, konténerhajókon meg telefonálnak. Na az még egy izgalmas feladvány... még a kapitány sem látja, merre mennek! :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.06. 15:09:21

@Oldm4n: Nem óbégatok, nem rádiózok, és tulajdonképpen csengetek a gépnek, milyen erőt adjon (mondjuk speciel berreg). A csőbe sem ordibálok, mert nincs. Sőt, a kormányosnak sem, mert a manővert s.k. abszolválom a hídszárnyról. Olyankor már a kormányos sincs fent. Rádiózni rádiózok, mer 220 métert nem tudok átordítani. És hát látom, hogy hova, merre megyünk,van ugyan 400- 500 méter holttér előttünk, de vagy a CCTV-n látom mi történik ott, vagy eleve látom, mi folyik körülöttünk, így no para, ha mondjuk egy ilyen rocsó eltűnik az orrom előtt. Ha nem bukkan elő a másik oldalon, akkor van gond. Nem hajózol, ugye?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.06. 15:22:20

@dondiridongo: Indiában nincs megbízhatóan működő tugboat. Csak a mesében. :D :D :D

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.06. 17:48:59

@Tanácstalan: A múltkor Bombay-ből hozattunk egyet, az egész jó volt. Mivel a ribünk maharashtrai regisztrációjú, Keralában nem használhatjuk. Egy 40 lóerős motorcsónak bérlése is komoly feladat volt. Mivel dolgozunk vele, megnéztük hogy viselkedik hátramenetben. Úgy csapódott fel a motor, hogy csak na. Mondom, tán le kéne biztosítani. ja, az letört már évekkel ezelőtt. Az arcomba temettem a kezem és valami szépre gondoltam. A ribre Ratnagiriben. :)

nikarágja 2014.03.06. 17:55:13

@dondiridongo: örülünk itt egy páran haverok, hogy a tavaszi kikelettel Te is kedvet kapsz szuper hangulatú cikkeid folytatásához. Egy diktafonnal és az arról való szabadidőben való jegyzetelgetéssel "internetet tudnál robbantani", ez nem túlzó tipp Laci. Például az említett öttonnás tömböket mivel rakodják a hajóra? Kikötői daruval? És az ott hogy néz ki, milyen pofa a darus, mivel viszik a partig, stb... Köszí!

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.06. 18:05:55

@nikarágja: :)

Rátapintottál a dolog pikantériájára. Pont most másoltam ki pár képet a telefonomról, mert olyan dolgok történtek ma, hogy Rejtő Jenő sírva könyörögne a sztoriért. Le kell photoshoppolnom a háttérben lévő építményeket, mert szupppertitkos létesítményben dolgozunk és nem szeretnék a pakisztáni terroristák sorsára jutni. Persze a mellettünk halászó helyiek nem számítanak, nekünk kell csak rendőrségi átvilágításra menni és megadni még az apám telefonszámát is...

Oldm4n 2014.03.06. 19:06:34

@Tanácstalan: Elég sokat hajózok. Megnézném, hogy amikor megyünk ki a fúrószigetre Dánia partjainál, mit csinálnál a CCTV-ddel, amikor a látótávolság cca. 4 méter, a hajó meg megy 14-16 csomóval. Mert időre megy. Sok-sok pénzért. (3d radar, de uszályon olyant biztos nem látsz.) Nem hajózol, ugye? Persze, hogy nem! A hajó ott kezdődik, hogy gépház van, kapitány, kormányos, hajógépész, hajónapló, benne van a legénység a hajóskönyvben, etc. Magyarországnak nincs 220 méter hosszú hajója. Uszály sincs. Az is csak 80 méter, ráadásul ún. dereglye formájúak. Legfeljebb hajóvontáról beszélhetsz, de az nem hajózás és az nem hajó! Kis hazudós... Ráadásul igen jól ismerem őket a Mahartból, buta alkoholisták egytől egyig.)
Na, erre varrjál gombot.

Gazsi bácsi lótetű 2014.03.06. 22:15:40

@Oldm4n: húúú, de mellé lőttél. Olvass bele Tanácstalan blogjába, aztán jöhet a Mea Culpa...
:-)))
Amúgy "némi" közöm nekem is volt a tengerhajózáshoz úgy családilag, de ne keverjük a fúrószigeteki "taxi"-t az uszályokkal és a tengerjárókkal.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 03:38:07

@Oldm4n: Udvarias leszek, bár nem érdemled meg az utolsó mondataid alapján:

14- 16 csomó nálam a manőversebesség. Nekünk nincs 220 méteres hajónk, sőt tengerjárónk se. De a német főnökeimnek van 400. Mos t egy középméretűt viszek ami 220 méter. És sokat hajózom, 17 éve évi 7 -8 hónapot. Nem utasként. Nem a Dunán, a Balatonon. Nem egy kikötő meg a fúrótorony között, bár dolgozhatnák off shore supply-n, vagy anchor handlingon, megvan a DPS vizsgám (is).

Elszomorítalak: az van a papíromra írva - Master Mariner (unlimited).

Most reggelente úgy köszönnek a gépészek is, hogy good morning, Captain.

(Mellesleg hobbiból szoktam otthon dolgozni 40- 50 éves vontatókon. A Dunán ugyanis az a szakma csúcsa, nem mindenki tud vontatni, érzés kell hozzá. Legutóbb az A38-at cincáltuk fel Komáromba).

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 03:58:04

@dondiridongo: Gondolom ami neked jó, nekünk nem lenne az. Kell kb. 3000 LE, meg az hogy ún. tractro tug legyen, és minimum 30 tonna bollard pul. (na ennek nincs magyar megfelelője). :D :D :D

Az ilyen egycsavaros kávédarálók sajna csak holt teher manőver közben.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 04:07:44

@Tanácstalan: Na, gépelni meg a nagy izgalomban nem tudok. Tractor tug.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.07. 04:19:30

@Tanácstalan: Ooo nekunk kisebb jatekok kellenek. Irok majd rola, de lehet, hogy elkuldom neked megjelenes elott korrekturara ;)

A mi varazsszavaink: horgony csorlo a taton is, ne rohadjon le naponta es legyen akkora hely a fedelzeten, hogy a geotextile tekercseink, a buvarok, kompresszorok, hydro packek elferjenek. Merules ne legyen tobb egy meternel. Szoval valami ilyesmikkel jatszhatsz a furdokadban.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 05:18:34

@dondiridongo: Az aminek van a taton horgonycsörlő, az már nem is tug. Nehéz lehet megfelelő technikát találni. Abból indulok ki, hogy például a bombayi kotrók is holland hajók, orosz személyzettel - de van rajtuk indiai is.

Nem lenne megoldás hozatni Malajziából, vagy Thaiföldről ilyen kifejezetten búvárhajót? Vagy a helyi erők nem engednék dolgozni?

Amikor bérelitek a hajókat, mennyire próbálnak levenni titeket pénzzel? Például: Rotterdamban a 3200Le-s, vontató óradíja 700 euró. Nhava Sheva- ban a a vontató díja (tök mindegy, mekkora) 2000 USD/óra.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 05:20:50

@dondiridongo: Nehogy elküld. Egyrészt ilyen búvárkodásban még soha nem vettem részt, másrészt az úgy jó, ahogy elsőre megírod.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.07. 10:03:37

@Tanácstalan: Ez búvár és vízalatti építkezés támogató hajó. Mindig átalakítunk egyet. A mostani (majd írok róla bővebben) hajót valami nevetséges összegért béreljük. Kevesebb, mint 800000 forintnyi rúpia per hónap. A személyzet 15000 rúpia per hó/fő, ami kb 60000 forint. Ráadásul fel van árazva a dolog, felsőbb utasításra használjuk az alvállalkozót....

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 10:26:53

@dondiridongo: Akkor abszolúte jóárasítva van a dolog. :) És mennyire alakítotok át egyet? Gondolom nem vesztek rá csörlőt, meg egyebeket. :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 10:27:49

@dondiridongo: A személyzet ebből adódóan minimum 6 fő. :D

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.07. 10:40:08

@Tanácstalan: A múltkor volt tug es barge. A barge-ra kertünk egy darut. Megadtuk a specifikációt, első nap eltört a daru, mert gyenge volt. Akkor felraktunk rá egy kis lánctalpas markolót és láncokkal rögzítettük. Kell rá árnyék és minimum két csörlő. Feltesszük a kompresszort, generátort, trashpump headeket, betontömböket (1-5 tonna), meg egy kerekes, puha fotelt Rexnek a projektvezetőnek :) Kell a speedboat is húzni, vonni, felméréseket végezni, bójázni.

két fő személyzetet kértünk, mert az írástudók nálunk is tudnak hajózni valamennyire.

Szóval elég speciális és összetett a feladatunk.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.07. 10:41:18

@Tanácstalan: ja a daru nem felelt meg az általunk megadott specifikációknak, azért tört el. Sir this is good steel trust me.....

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.07. 12:02:04

@dondiridongo: Oh, how many time I've heard this. :D :D :D :D

szmoker (Homo Trollicus) 2014.03.10. 14:14:14

Anno valami kínában megtörtént eset volt, hogy a vonaton dedikált szakember gyújtotta meg a gázlámpákat. Amikor valamiért nem gyújtotta meg, és a külföldi utasok megkérték a kalauzt hogy gyújtsa meg, mondta hogy azt nem lehet, mert az a lámpagyújtó dolga, és milyen lenne már hogy ő elveszi a kenyerét?

Kb. 10 éve Egyiptomban járt egy szerelő ismerősöm, aki húsüzemben épít főző-füstölő szekrényeket. Ő mesélte, hogy amit nálunk egy ember végez (főzőkocsit tologatja, gépet indítja / programozza, megmiazmás), arra ott külön ember van. Egyik kis széken ül a gép előtt és nézi a vezérlést, hogy minden rendben van-e. Ő nem csinál semmi mást. Másik ember a kocsikat tologatja, ő sem csinál semmi mást.

Amit mi hülye magyarok megoldunk 1 emberrel (belét kitaposva, minimálbérért) ott arra van 3-4 emberke.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.10. 15:31:47

@szmoker (Homo Trollicus): Én sem segíthetek a kétkezi munkásaimnak a telephelyen. Fel vannak háborodva és kizavarnak a konténerből. Óvatosan tudom csak elmondani nekik, hogy nem bíznám rájuk a többezer eurós búvárfelszerelések mozgatását.

szmoker (Homo Trollicus) 2014.03.10. 16:17:46

@dondiridongo: régen a cucilizmusban sokan mehettek baráti országokba barátilag dolgozni.
Mestélte volt kollégám, hogy a 80-as évek elején pár srác kiment Mongóliába dolgozni. Pl. hegeszteni mindenféle fém bigyókat.

Akkor jöttek rá, mennyire gáz a hely, amikor pincében kellett volna dolgozni, és a kedves mongolidióták úgy gondolták, hogy nehéz a gázpalack, f.sz cipelje, hát ledobták a lépcsőn. Először az acetilént.
Aztán utánadobták az oxigénpalackot is.

Mesélték, hogy olyan gyorsan még sosem szaladtak :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.03.14. 22:37:04

@szmoker (Homo Trollicus): az csak azért volt, mert a palackdobáló faszi a 800 órás munkavédelmi tanfolyamon pont aznap volt beteg, amikor ezt vették :)


süti beállítások módosítása