Picit eltűntem mostanában, egy hosszabb írással szeretnék mesélni nektek az okokról. Nem kell megijedni, jól vagyok. Mentális higiéniámat megőriztem, fogazatom ép, szőrzetem rendezett.

Indiát nem véletlenül tették jó messzire Európától a Nagy Monopoly-ban. Harmadik éve tekerem a biciklit eme kontinensnyi ország rögös útjain, meglepődni már igazán semmin sem tudok. Ázsia legnagyobb víz alatti, geotextile alapú mesterséges építményét rajzoljuk épp a Google maps-re, ezért már előre látható volt, hogy nem lesz zökkenőmentes a dolog…

Pár szóban akkor most arról, hogy mit is csinálunk. India 7000 km tengerparttal rendelkezik. A tenger hullámai erodálják a partot, mozgatják az üledéket, sokszor nem abba az irányba amerre a boldogság lakik. A folyótorkolatokat állandóan kotorni kell. Az évi egymillió köbméter homok kibányászása a tengerfenékről nem olcsó mulatság. A monszunban feltámadó hullámok meg szépen csipegetik a tengerpartot, egészen addig, amíg elérik a lakott területeket. Vagy amíg meg nem állítjuk őket.

A mi feladatunk a tengerpart, a tengerfenék és a hullámok formálása. Most éppen 164 darab, 400 tonnás „homokzsák” segítségével. Speciális anyagból készült, 20 méter hosszú zsákokat fektetünk le egymás mellé, megfelelő helyen és megtöltjük őket homokkal.  Ezáltal a hullámok ott törnek meg, ahol mi akarjuk és ott teszik le a szállított homokot, ahol kell. Egyszerű feladatnak látszik, de az Arab tenger nem a fürdőkád, ahol egy mozdulattal kicseréljük a szivacsot sípolós kacsára.  Nagy gépészettel rendelkezünk, sok ember dolgozik nekünk, a gázolajfogyasztásunk is felugrott heti 2500 literre.  

Nem az első projektünk, némi rutinnal rendelkezünk.  Kellő magabiztossággal vágtunk neki a mostani feladatnak is. De ekkor…

Lelépett a projektvezetőnk.

Az újzélandi kollégánk egy szép napsütéses napon felállt az irodában, kiment a repülőtérre és hazament. Az átadás-átvétel annyiban nyilvánult meg, hogy hagyott egy cetlit az asztalon: Sajnálom, kiborultam, adjátok a búvárfelszerelésemet Sombirnak.

Ennél váratlanabb momentum ritkán van egy amúgy is kiélezett szituációban, ezért kupaktanácsot hívtunk össze a háztetőn lévő medencében. Ben, a cég üzletfejlesztési félistene, Andrew, az újzélandi tengeri tudós (hogy fordítsam le a marine scientist titulust?) és jómagam, mint műszaki vezető meghoztuk a döntést néhány sör után. Igen nagy kulimászban voltunk, meglehetősen nehéz megtalálni a munkaerőpiacnak azt a szegletét, ahol tobzódnak a mesterséges-zátony építésben járatos projektvezetők, ipari búvár képesítéssel. Úgyhogy annyiban maradtunk, hogy ha kicsit több munkával is, de hárman le tudunk vezényelni egy ilyen feladatot. Akkor még nem tudtam, hogy ez rendszeres tizenháromórázást jelent a trópusi klímában, de ne rohanjunk előre.

Időjárás

Indiának ezen a részén a nap reggel felugrik az égre, délután hatig tartja a déli pozíciót, majd fél óra alatt lecsúszik a látóhatár alá. Magas páratartalom, és magas hőmérséklet gondoskodik róla, hogy napi hat-hét liter víz megivás után se kelljen a vizeletürítéssel bajlódnunk. Ez nem probléma igazán, csak a történet teljessége végett említem meg. Én szeretem a trópusokat, magam választottam. A monszun közeledtével viszont jönnek a viharok. A múltkori ciklontölcsér megjelenéséig még egész szórakoztató volt a délutáni zápor. Éjjel jönnek a trópusi viharok, ami folyamatos villámlással és elképesztő mennyiségű csapadékkal jár. A múltkor fel is riadtam, mert nem raktam vödröt az egyik motor égbe meredő, 15 centi átmérőjű kipufogójára. Másnap reggel volt is kormos zuhany indítás után.

Vallási szertartások, ünnepek

India mélyen vallásos ország. Vezető vallásból van hat. Hinduk, keresztények, muzulmánok, sikhek, dzsainisták adják egymásnak az ünnepi stafétabotot. Az teljesen normális, hogy a hindu alkalmazottak is megható őszinteséggel morzsolják könnyeiket Húsvét napján. Jézus meghalt, nem dolgozhatunk. A keresztény vallású kollégák egy emberként ünneplik a hindu naptár szerinti újévet. Áldom az eget, hogy nincsenek szcientológus, vagy rasztafariánus dolgozók a csapatban.

A munka pooja, azaz szertartás nélkül nem kezdődhet. Nem egy egszerű szenteltvíz fröcskölős közös imádkozásról van szó. Három órán keresztül serénykedik a hindu pap, mormolja az imát, szórja a virágszirmot és mindent beken szantálmasszával. Megfelelő helyeken kókuszdiót kell összetörnünk, ha elsőre sikerül megtapsolnak, az jót jelent. Aztán megajándékozzuk egymást mangólével, aprósüteménnyel és megtárgyaljuk, hogy milyen szép volt a szertartás. Természetesen ezalatt áll a munka.

A búvárok félnek a hullámoktól

Helyi búvárokat alkalmazunk, bár a cég vezetősége képzett búvár és merülünk is rendszeresen. Az első indiai búvárcsapat nagyon ígéretesnek bizonyult az önéletrajzok alapján. Aztán kiderült, hogy félnek hullámoktól. Menniük kellett. A második csapat már valamivel jobb, de néha Benny Hill is megirigyelné a tengeri mutatványaikat. Az egyikük a sziklákról ugrott a tengerbe teljes felszerelésben, bár egy méterre tőle a tökéletesen sima parti föveny kecsegtetett a zökkenőmentes vízbemenetel lehetőségével. Pont telibe találta egy átbukó hullám, még a levegőben. Hosszú percekig halásztuk össze a palackját, maszkját és egyéb dolgait. A másik srác a hajóról ugrott a tengerbe hasonló technikával. Szerintem szeretnek arccal a vízbe érkezni.  Inkább kiképezzük őket mi, mint hogy újabb csapat jöjjön, akik esetleg még úszni sem tudnak. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az ipari búvárok jobbára a mélyvízben gubbasztanak és hajókat darabolnak, hegesztenek, vagy zsilipeket takarítanak. Mi a hullámtérben dolgozunk, ahol azért igen nagy sebességgel jönnek-mennek a vízmolekulák.

Szakszervezeti munkások

Keralában a kommunista párt van hatalmon minden második ciklusban. A szakszervezeti aktivitás emiatt jelentős. Ha kell négy munkás a telephelyre, akkor mind a négy szakszervezettől kell kérni egyet. Ha segítőt kérünk, akkor a segítő csak segít. Ha lapátolni kell, akkor lapátolót kell kérni.

A szakszervezeti vezetők is a helyszínen vannak állandóan. Ha valami nem tetszik nekik, akkor sztrájkolnak. Volt, hogy naponta négyszer. Ha valamit nem akarnak megcsinálni, akkor mi sem csinálhatjuk meg, mert mi főnökök vagyunk, nem lapátolók. A múltkor Ben kicsit kiborult, kihajított egy széket az irodából. Két óra sztrájk volt az eredménye.

A céges sofőrünk ketyós. Nagyon kell figyelni rá, mert ha egy kicsit magára hagyjuk vagy elalszik, vagy alsógatyában ugrál a tengerben.

A sofőr legjobb barátja a főmérnökünk, Ashish. Alvásban ő is élen jár.

A biztonsági őrök legjobb képessége is az alvás. Meg a cigi lejmolás.

Az egyiküket meg így találtam reggel. Még a kérdést sem tudtam megfogalmazni, hogy mi a fenét keres a kezében egy rózsaszín, hal formájú lufi. Egyáltalán honnan szerezte? Megdicsértem a halát és mentem a dolgomra.

Gépészet

Van két, néha három hajónk. Három, dízelmotorral hajtott vízpumpánk. (12000 ccm, 3100 ccm, 3900 ccm). 

Markolók, teherautók dolgoznak nekünk, jobb-rosszabb személyzettel. Az én felelősségi körömbe tartozik a diszponálásuk. Általában a célt tudom megjelölni, az út az ő választásuk. Néha komikus pillanatokat szereznek nekünk.

Elég érthetően elmondtam, hogy csak lánctalpas gépeket szeretnénk látni a süppedős homokon. A fehér eredendően hülye, gondolhatták és megjelentek normál darukkal. Mondtam, ok. Csináljátok. Addig leültem és kitűnően elszórakoztam két kókuszdióval. Két óra múlva jöttek, hogy főnök itt csak a lánctalpas megy el. Ugye, ugye. A kókuszokat megtartottam, hátha megint előjönnek valami marhasággal. 

Vannak egyéb kisegítő berendezéseink, szintén robbanómotorral hajtva. Hidraulikus pumpák, generátorok, búvárkompresszorok. Az előző vezetés szerint ezek a berendezések arra lettek kitalálva, hogy használják őket. A karbantartás kimerült a véletlenszerű olajcserében.

Arra már nem gondoltak, hogy a monszun hat hónapja alatt érdemes lenne legalább a karburátorokból leengedni a benzint és csordultig tölteni az üzemanyagtankokat. A felelőtlenségüknek köszönhetően már csukott szemmel pucolok főfúvókát bármiben és sűrűbben cserélgetem az üzemanyagszűrőket, mint az alsógatyámat. A karburátorszerelés különleges öröm a tengerparti homokban és szélben.

Az elektromos fordulatszabályzó motorok rendre elpusztultak, kézi vezérlésre alakítottam át az összeset az elektromos generátor kivételével.

Természetesen nem az én feladatom lenne a szerelés, de amire találunk alvállalkozót, amire elkezdi a munkát, amire egyáltalán befejezi, addigra négy métert fognak emelkedni a Föld óceánjai és nem lesz értelme a mesterséges zátonyunknak. Mindenki jobban jár, ha én csinálom meg.  Az igazat megvallva, valahol élvezem is. Az alkatrész rendelhető Amerikából, de a szállítási idő és a vámon csücsülés nem fér bele a szoros határidőbe. Az utolsó katasztrófa egy hete történt. Csendesen pumpáljuk a homokot a tengerfenékre, amikor nagy csattanással megszűnt a víznyomás. A 2200 Nm-es nyomatékkal forgatott vízpumpa előtt lévő, öttárcsás kuplung repült szét. Ekkora nyomatékra és 540 lóerőre méretezett kuplungot nehéz Indiában szerezni. Amerikai gyártmány, a javítószett 5200 dollár, a szállítási idő az örökkévalóság plusz két nap. Szingapúrban találtunk elég sok mindent hozzá, most azon lamentálunk, hogy a vámolási eljárás megbundázása felgyorsítása olcsóbb, vagy kimegy valamelyikünk Szingapúrba és hazahozza bőröndben. Közben csináltatom a műhelyben a kuplung áthidalására szolgáló tengelyt és tárcsát, közvetlen hajtással dolgozunk, ami nem tölt el feltétlen nyugalommal.

Nos hát így telnek a napjaim, amikor szabadidőm van, azt próbálom a családdal tölteni, ami kimerül abban, hogy bubogok néhány kedves szót elalvás előtt. Már látjuk a fényt az alagút végén, kezd nőni a szabadidő, megcsináltuk a lehetetlent és a kis csapatunk bebizonyította, hogy képesek vagyunk bármire. A viszontagságok ellenére kitűnő a hangulat, humorral segítjük át egymást a mélypontokon, egyre gyakrabban érzem, hogy egy Rejtő regényben élek, ami valljuk meg jó dolog.

Nehogy félreértsétek, nem panaszkodom. Szeretem a munkámat, rendesen megfizetnek, csak titeket hanyagollak el mostanában. Remélem az okok ismeretében megértitek a posztfukarságomat és kitüntető türelmetekkel továbbra is velem maradtok.