A motortérből hallatszódó csattanás és a kigyulladó töltésjelző lámpa egyértelművé tette, hogy az ékszíj mostantól nem felelős a főtengely-generátor-vízpumpa triumvrátus meghitt kapcsolatáért.

 Feleségem unokatestvére és becses neje látogatott meg minket a múlt nyáron. A rendelkezésükre álló időt megpróbáltuk a legjobban kitölteni kalandokkal. Elefántrezervátum, templomok, városi piac, strandolás, tűzokádás, gumidominózás. 

Egyik nap vettünk egy nagy levegőt és lementünk velük Kanyakumariba, India legdélebbi pontjára. Itt van az a szikla, ahonnan a három vízbe (A Bengáli-öböl, az Arab-tenger és az Indiai-óceán találkozása) szórták Gandhi hamvait. A távolság nevetséges 90 kilométer, de még vakmerő sofőrrel és Párizs-Dakarra felkészített, gázturbinás holdjáróval sem lehet két óra alatti szintidőt futni. A visszaút feszültségét és a gázt taposó lábam súlyát növelte egy telefonbeszélgetés. Délután 5 körül hívott egy rendőr az idegenrendészettől, hogy ott van a házunk előtt és papírokat kell kitöltenie. Minden évben meglátogatnak és jelentést kell írniuk arról, hogy nem jelentünk veszélyt Indiára valamint a Pakisztán szót még csak ki sem mondtuk életünkben és sosem gondoltunk rá jó szívvel. Elmondtam a biztosúrnak, hogy messze vagyunk még, de nem csinált belőle problémát. Megvár minket a rendőrörsön. Remek. Akkor siethetünk vissza. 

Öt ember a kocsiban és a 40, elméleti lóerő a motorban voltak a gyors haladás ellentáborában (meg a négy, büszke diagonál gumi), de mindent megtettem a várakozó rendőrtiszt és a közötünk feszülő távolság gyors leküzdésének érdekében. Éppen harmadik órája zötyögtünk hazafelé Tamil Nadu kátyús útjain, amikor bekövetkezett a fent említett, haladással összeegyeztethetetlen esemény. Sebaj! Van nekem ám másik szíj a csomagtartóban, öt perc alatt kicserélem! - ült ki a kaján vigyor az arcomra.

Öt perc alatt, ha megfelelő méretű. De nem volt az. 

Vasárnap, este 9 körül az egész államban nincs nyitva lévő alkatrészbolt, a benzinkúton kizárólag benzint árulnak. Meg gázolajat, semmi mást.

Úgy döntöttünk, hogy az utolsó húsz kilométerre gyártunk/horgolunk hátszőrből/rajzolunk valami ékszíjat, elvégre Indiában vagyunk ahol a gányolás már a colostrum első cseppjével kerül az újszülöttek véráramába, nemre való tekintet nélkül. A trópusokon a nők nem hordanak harisnyát, MacGyver első törvénye a kukában landolt. A műanyagkötél csomója rögtön szétcsúszott, a kenderkötél nem volt elég erős. Nézzük a drótót. A mellettünk lévő, már bezárt kisbolt összes olyan elemét lebontottuk, ami a fejünkben ékszíj formájúra volt hajlítható. 

A drót segítségével sikerült a vízhőmérséklet mutatóját a megnyugtató zónába terelni. Az első dombig. Ott újra közelíteni kezdte a piros mezőt. Ajjaj. Az utastér fűtőradiátorával nem tudtunk enyhíteni a motor kínján. Dél-Indiában a Nappal fűtik az autók utasterét és a gyárban nem építenek redundáns alkatrészeket a kocsikba. A képeken hiába van sötét éjszaka. Az Egyenlítőtől 600 kilométerre a naplemente sem hoz tartós enyhülést. A hőmérséklet ilyenkor még vígan 30 fok körül fickándozik. 

Megálltunk, feszítettünk a dróton, nekiveselkedtünk a következő emelkedőnek.

Utoljára ismét egy boltnál álltunk meg, ahol mindenki érdeklődéssel figyelte, hogy hova töltöm a frissen vásárolt Pepsit a motortéren belül. A cukortartalom jó hatássl van a tapadásra, ezzel a beavatkozással eljutottunk hazáig. Mivel a drótunk rövid volt, a generátornak nem osztottunk lapot és kihagytuk a körforgásból. Pont a kapuig volt elegendő energia az akkumulátorban. Jó autó ez, legalábbis szeret azt hiszem. 

Binu, Sarvesh segédje elfelejtett visszarakni egy csavart a generátor alsó bekötésénél. Emiatt nem igazan forgott egy síkban a generátor szíjtárcsája a többiekkel. Ez volt a probléma forrása. Amikor kicseréltem az ékszíjat, akkor láttam a tátongó lyukat az első nyúlványon, a lengőkar bekötésnél. Mehetünk a lakatoshoz...