Mi ez?

Indiában élek. Nem önmagamat vagy a gurumat keresem, hanem élményeket és pénzt. Ez a blog egy közlekedési kaleidoszkóp az én szemüvegemen keresztül - elsősorban Indiából. 

Like

Címkék

Friss topikok

Motorbalesetem eposza

2013.10.11. 08:08 - dondiridongo

Korábban jeleztétek, hogy kíváncsiak vagytok a motorbalesetem történetére. Most nemlétező lantom húrjai közé csapok és megéneklem néktek az eposzt. 

Emlékek nélküli emlék

Ártó vésznek szele
jelét nem mutatta.
Szemerkélő, lusta eső
az aszfaltot áztatta.

2012-09-07 16.29.28.jpg


Körforgalom után
megfeszült a bowden.
A karburátor tétova,
de a Vespa röppen.

Ekkor a film megáll,
hősünk repül csak tova.
Földetérés közben
reccsen a koponya.

Fény gyúl az agyban,
van remény, érzi.
Felcsercsapat közben
Madame Curiet idézi.


Elmondások szerint
egy röpke, fertály óra
kimaradt az életemből
mintha nem is volna.

Fejsérülés után
jönnek csak a gondok.
Műtét közben gondoltam:
kimegyek, s rágyújtok.

2012-12-29 09.42.42.jpg


Fehér ruhás emberek
mosolyognak szépen.
Dohányzásra kijelölt hely
az intenzíven nincsen.

Zavartságom tetőzendő
lett széles, nagy kedvem.
Dalra fakadtam hát, ékes
malayalam nyelven.

Mulattattam szándék nélkül,
bár botlatozott a nyelvem.
A bonbont és a virágokat
az öltözőmbe kértem.

Áldozatkész doktoroknak
maradt még jó híre.
A kulcscsontja is eltört, uram
Feküdjön már vissza végre!

2013-01-24 13.33.05.jpg


Szemremegés miatt
betettek egy csőbe,
hol a jól megtermett mágnes
forgott, pörgött körbe.

A koponyán belül
komolyabb baj nincsen.
De az emlékezet mocsarából
buborék sem böffen.

Kérdésekre válasz jő,
szépen és sorjában.
Indiai fiú lelt rám,
vérem pocsolyájában.

A bukósisak fejemen volt,
fontos dolog kérem!
Nélküle az egész biztos,
a ravatalon végzem.

Ismeretlen segítségem
gondoskodott rólam.
Kifizette a számlámat:
magánkórházban voltam.

A korházi számla
mosolyra adott okot:
Tizennyolcezer forint!
Amit mind visszakapott.

Magyar barát, s nő
jött és gondoskodott.
Megnyugtató közelségük
álomba ringatott.

2012-12-23 15.33.33.jpg

A megfigyelés éjszakája
tovalibbent végre.
Tim rakott be a dzsipbe,
hazaértünk délre.

2012-11-21 15.25.01.jpg
Később aztán kapocsszedés,
de térjünk át a gépre:
Horpdás és néhány karc
nem küldi a MÉH-be.

2013-01-05 11.35.25.jpg

2013-01-05 13.44.55.jpg
A felépülés hosszan tartott
de szomorúság nincsen.
Tapasztalat levonódik?
Hát emlékképem sincsen!

Írjuk azért lámpavassal,
nagybetűkkel az égre:
Bukó nélkül ne motorozz,
az Isten szerelmére!

2013-01-30 11.03.21.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://karmageddon.blog.hu/api/trackback/id/tr355557427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palinkasa 2013.10.11. 10:21:02

Ez igen!A gép kitartó,mint az indiaiak.

fpetyov6 2013.10.11. 11:24:50

Láma kérdés, bukó ellenére hogy sikerült ez a sérülés?

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.10.11. 11:27:39

@fpetyov6: Fullface buko volt rajtam, 500 rupias indiai termek... Az esesnel a feleig felhasadt es az eles muanyag ahogy elmozdult, felszantotta a fejemet

fpetyov6 2013.10.11. 11:29:24

@dondiridongo: Köszönöm, és jobbulást !!!

zweitakt 2013.10.11. 15:14:38

forrás:oldradio.tesla.hu/humor/tortenetek.html

Közlekedés 5

Történt egyszer egy szép nyári napon
Hogy buktam fel motorral, de nagyon
Az események aképpen történtek
Ahogy itt alant leírom tenéktek
Mentem magamban egy úton, vagyon vagy hatsávos
Úgy ítélem meg helyzetem igen biztonságos
A megengedett sebességet túlléptem
Csak 110, csoda hogy az túléltem
Robogok sebesen büszkén és merészen
Jött is egy trabantos éppen be elébem
Rám veti tekintetet, riadtság szemében
Meg is állt az útnak éppen közepében
Gondolám kerülöm ki szegénykét jobbról
De ott kerítés volt vastag kemény drótból
Ha arra veszem a menet irányom
Magamat a rácson szépen átdarálom
Kerülném hát balra az NDK csodáját
Az ég áldja meg a sofőrnek mamáját
Szabad utamat tán balra meg lelem
Egy trolibusz közeleg pont szemben velem
Ikarusnak e terméke igen igen remek
Riadt utasok néztek velem farkasszemet
Az út ezen eltelt idő alatt
Alattam vészesen elszaladt
Mivel nemigen volt más választásom
Elővettem akrobatikus tudásom
Sosem ment a fejen állas a suliban
De itt most keményebb buli van
Ha veszélyben az élet, néha kénytelen
Az ember megtenni mit, máskor sohasem
Magamban gondoltam, fejre azért sem állok
Pukkadjanak meg a torna tanárok
Az ütközés közelgett, az időm lejárt
Hagytam a csudába a torna tanárt
Ott állt egy trabant, s egy út volt előttem
Nincs tovább, a többi esélyem ellőttem
A trabantot mint tornász, szépen át ugrottam
Majd sebesen, száztízzel, tovább futottam
Jött az első lépés, volt is vagy tíz méter
Megfogtam a földet bizony ám két kézzel
Elrepült a cipőm, zoknim is elhagyott
Hevertem a földön, s röhögtem egy nagyot
Megmozgattam testem, épp e a csontvázam
Ezt még kit utaltam, annak sem kívántam
Örömmel konstatáltam, megvagyok és élek
Gondoltam merészen a földről felkelek
Néhányan látták amint ott heverek
Gondoltak serényen, ők majd segítenek
Próbálok felkelni, visszanyomnak öten
Mondván a csontomat, biztosan eltörtem
Épp vagyok, csak szellemileg sérült
Erőfeszítésem végül is megtérült
Megküzdöttem velük, éppen rosszkor jöttek
Valahogy vége volt minden erőmnek
Fel állék, sétálok, igen igen félek
Hová lett motorom, már utána nézek
Heuréka megvan, a távolban ott hever
Sajnos a látvány igen csak lever
Nem vagyok földmíves, de mostan vethetek
Szegény gépemre immáron keresztet
Szirénázva gyorsan, megjöttek a mentők
Ellátni azonnal a sürgős teendőt
Kiugrik az orvos, a hangja átszellemült
Megkérdezi tőlem, merre van a sérült
Nézek reá bután, mint aki nem érti
Mit akar tőle, a fehér ruhás férfi
Ja, a trabantosnak, nem lett semmi baja
Még csak meg sem görbült a haja
Hát az autója, az bizony tönkrement
Mázsás motorom az elejébe ment
Később kiderült, motorom megúszta
A trabi elejét éppen csak súrolta
Kérdi hát az orvos, a motoros hol van
Épp vele beszélgetsz, vagy ezt még nem mondtam
Ketten felkaptak, megvizsgáltak, rendben
Bele is kenték a jódot a sebembe
Sebesülés ért éppen a faromon
Nem vettem észre, hiszen nem láthatom
Elvittek a mentők, a mentős kórházba
Ami található a Szobi utcába
Megfigyeltek rendben, nincs belső sérülés
Mivel megyek haza, nincs alattam ülés
Lábam s bérletem van, az rendben
De a nadrágom, az biz repedten
A slicctől egészen a derek varrásig
Repedés tátong, az alsóm kilátszik
Az ember fenekének, van ugye két partja
Begyűrtem nadrágom, hátha az megtartja
Hogy mutatok ha gatyám kilátszik
Szorítottam egészen hazáig
Minden rendben volt, csak ülni nem tudtam
Motorom elvittek, mennyire izgultam
El jő a másnap, s velem egy barátom
Ugyan a motorom vajh merre találom
Megleltük kint Fóton, törés az volt rajta bőven
A Gratzi busz mellett, egy roncs temetőben
Adok egy talicskát, szól a telepmester
Rémülten nézek rá, az meg minek kell
Hát a motorját ugyan hogy viszi el
Innen a kerekén biz az nem gurul el
Nem e mester, bízza csak azt ide
Ezzel megyek este, a barátnőm elibe
Túlzott volt kissé ez az optimizmus
Telepmester arcán leginkább cinizmus
Újra jár a gépem, tíz perc munka után
Semmi gáz benzines, nem propán bután
Hát ez történt velem sok sok éve
Elküldöm nektek verses levélbe
Annak gratulálok, ki idáig eljutott
Megtisztelt azzal, hogy engem elolvasott.

1998-02-07 0:49
Beka63

akos696 · www.focusauto.hu 2013.10.11. 20:17:44

Röntgenképen Sex: Female hehe :)

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.10.11. 20:27:54

@akos696: A Laszlo nevvel is meggyult a bajuk :) Komoly gyujtemenyem van mar az elirt neveimbol.


süti beállítások módosítása