Mi ez?

Indiában élek. Nem önmagamat vagy a gurumat keresem, hanem élményeket és pénzt. Ez a blog egy közlekedési kaleidoszkóp az én szemüvegemen keresztül - elsősorban Indiából. 

Like

Címkék

Friss topikok

Biztonságos?

2014.03.10. 02:59 - dondiridongo

Bombay alatt dolgoztunk az elmúlt száraz évszakban. A monszun után egy másik projektet kezdtünk el, úgy 1200 kilométerre, délre, a felszerelésünk konténerekben utazott, természetesen közúton. Amikor megérkezett a konvoj, kibújt belőlem a gumináci és szakértői segítséget vettem igénybe egy fontos kérdés eldöntésében. 

Gumidoktor-0002.JPG

Gumidoktor-0003.JPG

 

Íme a levelezés:

Tisztelt Szerkesztőség!

A Gumidoktortól kérdezem tisztelettel: ha továbbra is körültekintően járok el és rendszeresen ellenőrzöm az abroncsnyomást, akkor elmennek még ezek a gumik további 70000-150000 kilométert?

Előre is köszönöm válaszukat,

Laci

Gumidoktor-0005.jpg

 

Kedves László, kérem válasszon az alábbi válaszok közül belátása szerint:


Kedves László!

Életveszélyben van, ha ilyen állapotú gumikkal közlekedik, vagy a közelében ilyennel járnak. Alapszabály, hogy gumit maximum öt évig használunk, még akkor is, ha megvan a megfelelő profilmélysége. A törvény által előírt értékeket is minimum duplázni kell. Aki 5 mm-nél kisebb profilmélységű téli gumival közlekedik, súlyos veszélynek teszi ki magát és másokat, erkölcsileg mélyen elítélendő magatartást tanúsít. Előbb-utóbb biztosan át fog gázolni egy nyugdíjas óvodáscsoporton. Mi, gumisok nagyon várjuk már az őszi és tavaszi abroncsok megjelenését, és reméljük, hamarosan kifejlesztenek minden hónapra megfelelő gumit, így januári, februári, ésatöbbi mintázattal, gumiösszetétellel tudjuk a jövőben is fenntartani a közlekedés biztonságát.

 

Gumidoktor-0006.jpg

 

Kedves László!

A gumit addig kell használni, amíg ki nem durran. Ha még be lehet foltozni, akkor még kicsit tovább is. Pazarlás és környezetszennyezés lenne néhány hajszálrepedés vagy sekélyebb profil miatt kidobni olyan gumikat, amilyeneket lefotózott. Amilyen utakon jár, gondolom úgysem lépi túl a 60 km/h-s sebességet, amellett pedig mi baj történhet, ha valamelyik abroncs váratlanul feladja? Amúgy is sokszor lehet érezni, amikor megpuklisodik a gumi vagy továbbszökken egy-egy szálszakadás. Ilyenkor gyors szemrevételezés után meg lehet állapítani, hogy elmegy-e még a szerelvény a következő gumisműhelyig, ahol találnak valami hasonlóan jó állapotú használtat.

László, az élet egy nagy kaland. Ne rontsa el a szórakozását azzal, hogy túlaggódja a dolgokat.

Üdvözlettel:

Stump András

 

Gumidoktor-0004.jpg

 

Kedves András!

Köszönöm kimerítő válaszát. A sofőröknek lefordítottuk marathi nyelvre mindkét verziót. A tél es az aggódni szavaknak nincs megfelelője a nyelvükben, ezért abban maradtunk, hogy minden jó, ahogy van es ittunk egy teát.

Eközben úgy elásta magát a homokban az egyik konténerszállító, hogy a diffi is felült. Ekkor láttam, hogy nem véletlenül hiányzik az aggódni szó a szótárukból. Ittunk még egy teát, majd hívtunk egy lánctalpas markolót. Az egyméteres drótkötél előrevetített némi karosszéria serülést, ami be is következett. Rajtam kívül senki sem nézte meg közelebbről a bajt, hiszen szerkezeti elem nem roncsolódott, minek foglalkozni vele. Közeleg az ötórai tea ideje...

Maradok tisztelettel:

László

 

Gumidoktor-0007.jpg

 

Troll alert!

Csak az én történetem és kérdéseim valósak, Bandi válasza vicc, humor, saját magunk szórakoztatására létrehozott értelmes mondatok. Kérem ne nyelje le! Ha mégis megtörtént, igyon langyos tejet és öblögessen tíz percig gyömbéres-xanaxos vízzel. 

A bejegyzés trackback címe:

https://karmageddon.blog.hu/api/trackback/id/tr595852083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2014.03.10. 07:34:12

á, most már tudom hova kerülnek az itthon kidobott használt gumik.

szmoker (Homo Trollicus) 2014.03.10. 14:09:23

Teljesen jók azok a gumik. A földúton 30-al kerülgetve a teheneket nem mindegy?... :)

zalkapone 2014.03.10. 21:40:42

Szimplán türelmetlenek. Várják már a következő életüket. :-)

1kutya 2014.03.10. 21:52:31

@zalkapone: amikor marhaként születhetnek újjá és elbagózhatnak egész nap a poros úttest közepén :)

vicc:
cigány áttér a buddhista vallásra. a szertartáson a szerzetes megkérdi tőle:
- mi akarsz lenni a következő életedben?
- ... hááá instállom kelgyó.
- de miért éppen kígyó?
- ... hááá instállom mer' az fekszik oszt' dzsal!!!

:-DDD

Gomulka Béla 2014.03.10. 21:58:59

J. Clarkson, angol szakíró mondta: az autó a világ minden részében arra szolgál, hogy az ember egyik helyrol a másikra jusson vele. Kivéve Indiát: ott az egyik életbol a másikba jutás eszkoze.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.10. 22:22:46

szep hely lehet ez az India. Remelem a budos eletben nem kell odamenjek.

@1kutya: ez b@zmeg ott van :)

Pasas 2014.03.11. 01:04:02

Jó kis szösszenet, a vontatós rész mindent visz. :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.11. 06:36:38

@dondiridongo: biztos vagyok benne hogy csodalatos orszag lehet sok gyonyoru latnivaloval :) Van par indiai ismerosom, rendes emberek, szoktak meselni a csodaszep orszagukrol.
Mindezek ellenere en inkabb tavol tartanam magam Indiatol, ez talan abbol fakad hogy miutan kb 40 orszagban jartam mar korben a vilagban a kalandvagy idovel teljessen kiveszett belolem. Jo nekem amerika, itt nincsenek kalandok es a gumik is recesek :) En mar Magyarorszagra sem jarok, az is "kalandos" lett az utobbi jopar evben.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.03.11. 07:10:17

Irigylek őket a lazaságukért,ott nincs stressz.

Schütii 2014.03.11. 08:16:48

@visszakettopadlogaz: Mi meg kalandvágyból itthon marad(t)unk. (milyen smileyval jelölik a nem őszinte mosolyt?)

dstr 2014.03.11. 08:49:57

@dondiridongo: Biztosan szép hely, de én sem vágyok oda. Régebben Németországban összefutottam egy gazdag indiai emberrel. Azt mondta nekem lesajnálóan, hogy Magyarország - és különösen a Balaton - rettenetesen koszos, tiszta fertő. Barátom csak ennyit válaszolt: v. ö. Gangesz. Nem álltam meg röhögés nélkül.

pifpaf 2014.03.11. 09:25:30

Nem hiszem, hogy sokat érdemes rugózni ezen a gumitémán, pláne szüntelen életveszélyt vizionálni emiatt. Először is ott ilyenek az anyagi lehetőségek, azzal járnak, ami van. Ha nálunk lennének ilyen körülmények, mi is pontosan ezt tennénk. Ha majd ők is ott fognak tartani, mint a világ gazdagabbik fele, majd ők se ilyen gumikon fognak járni.
Másrészt pedig az én véleményem sokkal közelebb áll András válaszából a második verzióhoz, mint az elsőhöz. Ezek a kocsik itteni mércével mérve nyilvánvalóan szerény tempóval közlekednek, úgyhogy egy defekt legfeljebb annyit jelent, hogy cserélni kell a gumit, érdemi veszélyt nem okoz. Különösen úgy, hogy itt a kerekek túlnyomó része ikerkerék.

venturaea 2014.03.11. 12:46:16

bezzeg ha Ausztráliát mondok nem ugranak be ilyen dolgok pedig...Volt olyan, hogy visszautasítottam a munkát mert amikor emeltem fel a Scania billencset, hogy levegyem a váltót akkor elkezdett szétnyilni az alváz. A teherautón az összes légrugó el volt durranva,gumibakokon közlekedett, lengéscsillapítók dettó, légvezetékek visszahajtva és kábelkötözőzve, az ajtót csa felső zsanér fogta stb. Ez van ha nincs kötelező műszaki vizsga...

Gomulka Béla 2014.03.11. 13:20:59

@dstr: A Gangesz a lelket tisztítja. Mit számít a test? Az úgyis meghal (kulonosen ha elotte a Gangeszban furdott).

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.11. 13:41:53

@visszakettopadlogaz: Amerika is megéri a pénzét. Az Indiában élő, brit kollégám barátnője amerikai. 25 éves. Vallásos iskolába járt. Tátott szájjal hallgatja a történeteinket az evolúcióról és a táguló világegyetemről. Fogalma sincs a bolygókról, a majmokról, semmiről. Amúgy egy értelmes, kedves lány. Van ott is baj...

srank 2014.03.11. 14:34:13

@visszakettopadlogaz:
majd küldök e-mail-t, amikor egy magyar moziban lelőnek két tucat embert egy agyon hype-olt film premierjén ...

srank 2014.03.11. 14:36:07

két kezemen sem tudnám megszámolni hány tükörszoft UAZ gumit láttam 8mm-es mintára újravágva :D

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.11. 16:06:09

@dondiridongo: az "elet" nevu egyszer jatszhato nagy tarsasjatekot mindenki probalja ugy jatszani hogy szamara a legjobb legyen. Nincsenek abszolut es megkerdojelezhetetlenul "jo" helyek, mindenki probal ott lakni ahol szamara a legjobb. Kinek India, kinek az USA, kinek mi a legjobb. Az evolucio szep dolog, en inkabb a mesterseges tervezesben hiszek.

( "Összefoglalva szerintem: Az evolúció meredek ötlete ahhoz a feltételezéshez hasonlítható, mely szerint a szeméttelepen végigsöprő tornádó egy feltankolt, új Boing 676-os képes létrehozni.
Az intelligens tervezés logikusabb.")

@Schütii: ketsegkivul nagyobb kihivas otthon maradni, komolyan es vicc nelkul irom. Aki megunja az arral szemben uszast es a folyamatos harcot a rendes eletert az elmegy oda ahol napi 8 ora munkaert kapott penz eleg a csaladnevelesre, hobbira es megtakaritasra. Le a kalappal aki otthon van - vicc nelkul.

@srank: Szerintem minden orszagban elofordulnak gyilkossagok.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2014.03.11. 17:24:14

@visszakettopadlogaz: Az elso mondataiddal abszolut egyet ertek. A masodik resz a vallas kategoriaja, amit tiszteletben tartok. Bar felmerul bennem a kerdes, hogy miert kovakovel kezdte a tervezo es miert nem szilicium tranzisztorral. Ez nem logikus ;)

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.11. 20:22:24

@dondiridongo: valamifele szelekcionak lennie kell, de hagyjuk is az offolast

Varjuk a tovabbi posztokat ( sok erdekes keppel! ) Indiarol! :)

A kozlekedeshez meg macskaszeru osztonek es Jedi lovag szintu megerzeseket es SOK SZERENCSET kivanok! :D

Gomulka Béla 2014.03.11. 20:54:52

@dondiridongo: Két féle ember van. Az egyik a hazájához huséges, fundamentalista evolúciótagadó fogyasztó. A másik az, aki tomegpusztító fegyvereket fejleszt és halmoz fel. Jobb lesz vigyázni.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.11. 21:15:45

@Gomulka Béla: ketfele ember van:
Aki az emberek ket csoportba osztja es aki nem.
:))))

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.12. 04:00:11

@dondiridongo:

A klasszikus példa a tervezettségre: a koli baktérium ostorát hajtó motor

A motor átmérője kb. 25 nanométer, azaz 3000-szer kisebb az emberi haj átmérőjénél. A motor tengelye forgatja az ostort, amely hajtócsavarként működik, és sebessége eléri a 100 000 fordulatszámot percenként. Forma-1-ben a motorok nem érték el a 28 000 fordulatot percenként (mára le van korlátozva 18 000 fordulatra percenként).

A motorok forgásiránya ¼-ed fordulat alatt megváltoztatható. Ezt a meghajtást használva, a baktérium egy másodperc alatt megteheti saját testhosszának a tízszeresét, ami megfelel egy 64 km/h sebességgel futó embernek.

A koli baktérium motorja pont úgy néz ki, mint egy villanymotor. Van forgórésze, állórésze, csapágya, stb.

A villanymotoron is jól láthatók a lemezelt vasmagok, a forgórészen és az állórészen is, valamint az áram betáplálásához szükséges kommutátorok. Ha valaki ránéz egy villanymotorra, biztos nem gondolja, hogy a szél fújta össze.

A tervezettség ismérvei: Olyan működőképes rendszer, amely bizonyos minimális számú, egymásra kölcsönösen ható alkatrészt követel meg. Egyet sem lehet elvenni közülük a rendszer működésének elvesztése nélkül.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.12. 04:01:42

@dondiridongo:

bocsi, csak elkezdtem irni egy kommentet a gepemen aztan telefonrol befejeztem, majd az inda elkuldte maganak kis csusszassal mindkettot mint komment. Bocsi, megegyszer.

Faby 2014.03.12. 04:26:25

@Gomulka Béla: @visszakettopadlogaz:

10 féle ember van, aki ismeri a 2-es számrendszert, és aki nem.
:-D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.15. 04:26:43

Jó kis írás ez is (meg a roncsderbis is).

Normál műszaki állapot. Az a "vicces" hogy minden eszközükben ez köszön vissza, amit én látok, talán csak a repülőgépekben nem. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.15. 16:13:30

Ááá, bzmeg, kegyetlen... :D

Egy kápéemes szerintem Uzival lőné magát fejbe egy ilyen láttán... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.15. 16:22:36

@dondiridongo: A nikkednek véletlenül nem DINdondiridongónak kéne lennie? :D Valahogy így volt a versben...

Ecotrans 2014.03.19. 18:40:55

"Az egyméteres drótkötél előrevetített némi karosszéria serülést, ami be is következett. Rajtam kívül senki sem nézte meg közelebbről a bajt, hiszen szerkezeti elem nem roncsolódott, minek foglalkozni vele. Közeleg az ötórai tea ideje..."

bzmeg, hát a billentyűzetre köptem a teámat annyira röhögtem ezen


süti beállítások módosítása